Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sajtószabadság

 
A sajtószabadság jogi korlátai Magyarországon

 


Visszhang

A sajtószabadság jogi korlátai Magyarországon

Beküldte: atlatszo

2011. november 12. szombat

A jogszabályokon alapuló nyomásgyakorlásra a korábban kialakult joggyakorlat sokkal kifinomultabb eszközöket biztosít, mint az új médiaszabályok közvetlen alkalmazása. Bodolai László ügyvéd, az Index.hu jogtanácsosa, az atlatszo.hu felügyelőbizottságának elnöke összefoglalója a sajtószabadság és a sajtóra vonatkozó törvényi szabályozás helyzetéről Magyarországon.

  

1. Jogszabályi háttér

Magyarországon az írott és nyomtatott sajtót a közelmúltig az Alkotmány ( 1949 évi XX: törvény), a Polgári Törvénykönyv (1954. évi IV. törvény) és a sajtóról szóló 1986. évi II. Törvény (Sajtótörvény) és a végrehajtására kiadott 12/1986. (IV. 22.) MT rendelet. szabályozta. Az elektronikus – a rádió és televízióra és nem az internetre vonatkozó – médiumokra a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény, az úgynevezett Médiatörvény vonatkozott. Az internetes tartalmat egyrészt a Polgári Törvénykönyv másrészt az E-kereskedelmi Törvény (2001. évi CVIII. Törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről) szabályozta. Az Alkotmány helyét 2012. január 1-től az úgynevezett Magyarország Alaptörvénye veszi át, amely a sajtó és véleménynyilvánítás szabadságára vonatkozó részt alapvetően nem módosítja.

A Sajtótörvényt és Médiatörvényt felváltotta a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény, illetve a nyomtatott és internetes sajtóra vonatkozó erőteljes szabályozást tartalmaz a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. Törvény. 

A fenti két, sokat vitatott jogszabály határozza meg a sajtó feladatait és kötelezettségeit, többek között kitér az újságírói forrásvédelemre, és egyes internetes tartalmakat is szabályozás alá von. Fontos megemlíteni, hogy a Polgári Törvénykönyvből a sajtó helyreigazítás szabályai átkerültek a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvénybe

2. A jogszabályok gyakorlati alkalmazása

Jelenleg úgy tűnik – nem kizárt, hogy az erőteljes nemzetközi figyelem miatt -, hogy a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény, illetve a nyomtatott és internetes sajtóra vonatkozó erőteljes szabályozást tartalmazó, a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény alkalmazása nem igazolta a korábbi félelmeket. A szerkesztőségeket nem érték hatósági zaklatások, a Médiahatóság bírságolási gyakorlata jobbára a kereskedelmi televíziók valóságsóira korlátozódott. A Médiahatóság a panaszok kivizsgálására úgynevezett közigazgatási szerződést kötött különböző szakmai szervezetekkel, mind a nyomtatott, mind az elektronikus sajtó tekintetében.

A jogszabályokon alapuló – nem kormányzati – nyomásgyakorlásra a korábban kialakult joggyakorlat sokkal kifinomultabb eszközöket biztosít, mint az új médiaszabályok közvetlen alkalmazása.

- Sajtóhelyreigazítási és személyhez fűződő jogi perek

A sajtó-helyreigazítás a személyiségi jogvédelem eszköze. A Polgári Törvénykönyv 1959-ben megfogalmazott ide vonatkozó szakasza szerint – mit szinte szó szerint átemeltek az új, 2010. évi CIV. törvénybe – ha valakiről napilap, folyóirat, időszaki lap, rádió, televízió vagy filmhíradó valótlan tényt közöl vagy híresztel, illetőleg való tényeket hamis színben tüntet fel, helyreigazítást kérhet. A jogszabály szövegén lényegében azóta nem változtattak, a szűken megfogalmazott paragrafust néhány legfelsőbb bírósági polgári kollégiumi döntés és jogeset és Alkotmánybírósági határozat próbálja értelmezni. Így alakult ki az a joggyakorlat, hogy például a sajtó-helyreigazítás iránti igény elbírálásánál a sajtóközleményt a maga egészében kell vizsgálni, a helyreigazítást kérő személyének szempontjából közömbös részletek, pontatlanságok, lényegtelen tévedések nem adnak alapot helyreigazításra, továbbá véleményre, vitára nem lehet helyreigazítást kérni. Annak a körülménynek a megítélése, hogy a sérelmezett rész közömbös részlet-e, esetleg pontatlanság, vagy a vélemény kategóriába tartozik, a bíróság feladata. A sajtóperekben eljáró bírók nem újságírók, nem nyelvészek, pedig egy-egy kérdés eldöntése gyakran nagy sajtóműfaji és nyelvészeti szakértelmet igényel, ezért jobb híján a korábban meghozott, analógnak tűnő ítéleteket, vagyis a jól-rosszul kialakult joggyakorlatot veszik alapul.

 

 

Felvetődik a kérdés, hogy ilyenkor miért nem lehet szakértőt kirendelni. A válasz egyszerű: a polgári perrendtartásnak a sajtóperekre vonatkozó része ezt nem igazán teszi lehetővé. Az eljárásjog a sajtót méltatlanul megalázó, egyenlőtlen pozícióba kényszeríti, az első tárgyalásra fel kell sorakoztatni az ügyre vonatkozó összes bizonyítékot, további bizonyításnak nincs helye, az esetek nagy többségében a bíróság az első tárgyalási napon ítéletet hoz. Gyakran megesik, hogy a sajtó egy hírügynökségtől vesz meg híreket, illetve lapszemle útján más újságokra hivatkozva közöl cikkeket. Ezeknek az írásoknak a tartalmáért sajátjaként felel, egy sajtóperben nem hivatkozhat arra, hogy ez átvett cikk vagy hírügynökségi hír, a valóságtartalmát neki kell bizonyítania. Egyes hírügynökségek ráadásul kikötik a szerződésükben, hogy az általuk szolgáltatott hírekért nem vállalnak felelőséget. Innentől kezdve el lehet képzelni, milyen eszközökkel tudja magát megvédeni egy újság például egy tényfeltáró riport esetében. Nem elég informátorra hivatkozni, mert ez önmagában híresztelésnek minősül, és az újságírók informátorai a legritkább esetben vállalják a személyes tanúvallomást. Az újság hivatalos szervtől sem tud az eljárás során kikérni dokumentumokat, hiába tud akár ügyszám szerint is a létezésükről, ha nem mutatja be őket az első tárgyalásra, akkor a jelenlegi szabályok szerint a másik fél joggal hivatkozhat arra, hogy nincs bizonyíték.

Megesik, hogy az a felperes ügyvéd tagadja le mosolyogva egy folyamatban lévő eljárás tényét, aki az eljárásban köztudottan jogi képviselő. Vagyis az előbbiekből látszik, hogy ha a sajtószerv nem nyelvészeti szakértőkkel, tanúk tömkelegével és ügyészségi precizitással összegyűjtött, a cikkét alátámasztó dokumentumokkal felszerelkezve érkezik a sajtó-helyreigazítási tárgyalásra, akkor nagy valószínűséggel veszít. Ilyenkor legfeljebb reménykedhet a másik fél eljárási hibáiban, határidőcsúszásaiban, pontatlan beadványaiban, vagy pedig helyreigazít, akkor is, ha egyértelmű, hogy igaz, amit leírt, csak közvetett bizonyítékokkal rendelkezik.

A sajtónak ezt a képtelen perbeli pozícióját teszi legsebezhetőbbé a sajtószabadságot. Nem egyszer helyreigazítást kérnek téves időhatározókra, pontatlanul alkalmazott jogi terminológiákra, félreérthető jelzőkre, tényállításnak képzelt véleményre. Illetéket nem kell előre fizetni. .Pozitívum, hogy a per tárgya csupán egy helyreigazító közlemény közzététele, a nem túl magas perköltségen kívül más szankciót ezen kívül nem róhat az ítélet pervesztesség esetén a sajtó kiadójára.

A személyhez fűződő jogi perek – amelyeket párhuzamosan is meg lehet indítani a sajtóhelyreigazítási perekkel – eljárásjogilag annyiban különböznek a sajtóhelyreigazítástól, hogy az alperes sajtószervnek nagyobb teret biztosítanak a bizonyításra, a bizonyítékokat nem egyetlen tárgyaláson kell felsorakoztatni. Viszont a személyhez fűződő jogi perek nem vagyoni kártérítésre is irányulnak többnyire, néha több millió forintos kártérítéssel is sújthatják a kiadókat. Nem ritkán állami tulajdonú intézmények is élnek az ilyen perek adta lehetőségekkel.

- Az internetes tartalmakra vonatkozó joggyakorlat

A szerkesztett tartalmakra vonatkozó joggyakorlat gyakorlatilag megegyezik a nyomtatott sajtóval kapcsolatos bírósági gyakorlattal. A joggyakorlat fő kérdése az úgynevezett felhasználói tartalmakkal kapcsolatos jogsérelmek kezelése, az erre vonatkozó jogi felelősség megállapítása.

A médiaszolgáltatásokról és tömegkommunikációról szóló törvény szankciórendszerének július elsejétől bejelentett alkalmazása is nyitott kérdésként lebegtette a szerkesztett cikkekhez és a blogbejegyzésekhez fűzött olvasói, felhasználói kommenteket. A jogi helyzet tisztázatlansága miatt néhány internetes kiadvány letiltotta vagy előzetes moderációhoz kötötte az cikkek olvasói kommentelését, ami kisebb vihart kavart az internetes szférában, a bevezetett korlátozásokat a kormány szólásszabadságot szűkítő törekvéseinek való önkéntes aláfekvéseként értékelték. A Médiahatóság vezető jogásza is kiadott egy kommünikét, mi szerint az új médiaszabályozás nem érinti a blogokhoz, fórumtémákhoz, cikkekhez fűzött hozzászólásokat, azok felhasználói tartalomnak minősülnek, és a bejegyzésekért – még ha valamilyen jogszabályt sértenek is – az üzemeltetőt nem terheli felelősség.

Eközben a médiabiztos (a Médiahatóság mellett működő független személy) eljárást kezdeményezett egy napilap internetes változata ellen egy fórumbejegyzés miatt. A helyzet megértését nehezíti, hogy még a jogászok közül is sokan keverik az új médiaszabályozást a korábban is meglévő, a polgári törvénykönyv által biztosított bírósági jogérvényesítési lehetőségekkel, amelyek a személyez fűződő jogok megsértése esetén alkalmazhatók.

 

Már az internet hőskorában a felhasználói – bármiféle szerkesztőségi ráhatást nélkülöző – tartalmat generáló fórumokkal kapcsolatban is felvetődött, vajon a világháló tényleg akkora szabadságot biztosít-e, mint ahogy a legtöbben elképzelik.

A magyarországi fórumok a kétezres évek elején, afféle virtuális Hyde-parkként jöttek létre, szabad véleménynyilvánítást biztosítva bárkinek gyakorlatilag bármilyen témában, elég, ha csak regisztráltatja magát az erre szolgáló felületen. Mivel a regisztráció során megadott adatokat nem lehet ellenőrizni, ez anonimitást is biztosít a hozzászólóknak a regisztráció során megadott azonosító (nick) mögé bújva.

A fórum felületét általában valamilyen tartalomszolgáltató biztosítja, másodlagos, közösségi szolgáltatásként.

A visszaélések elkerülése végett az internetes társadalom viszonylag gyorsan kialakította önszabályozó rendszerét. A Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületének kódexét alapul véve minden jelentősebb hazai fórumszolgáltató létrehozta a maga moderálási szabályzatát. A fórum alapesetben nem szerkesztett tartalom, a vitákat esetlegesen zavaró beírások felett többnyire a felhasználók közül választott moderátori testület ítélkezik. Nyilvánvaló, hogy a fórumok rövid idő alatt nagy népszerűségre tettek szert, hiszen bárki elmondhatta rajtuk a véleményét bármely aktuális témával kapcsolatban, fórumtémákat (topikokat) nyithatott, ezekhez mások hozzácsatlakozhattak.

 folytatás a sajtószabdság 2

 

 

 

 

Menüpontok

Sajtószabadság

Cikkek: 0

Cikkek

sajtószabadság 2

2014.09.02

sajtószabadság folyt 2.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Sajtószabadság | Hozzászólások: 0