Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


SZÓvonalak c. könyvének ELŐSZAVA

Előszó

a-borito-b.jpg

konyvkupac-oldalrol.jpg

ha-gondolok-ra...ejszkai-elolenyek.jpg


Szóvonalak

(előszó)

 

            A vers egy csoda.

Mármint hogy honnan hull alá. Mint a csapóajtón a huzat és a fény, jön-megy  bennem a gyönyörű-gyötrelmes szó és kevés vagyok ahhoz, hogy betömjem a réseket.

Csak egy állna hatalmamban, hogy semmibe vegyem jöttét, érkeztét, és elszálljon, mint a füst, soha többé meg nem kaparintva azokat, pont azokat a szavakat… de a pazarlás nem áll hatalmamban - nem így neveltek.

 

 "Beszélek, mit mások versnek mondanak."

Ez a legszebb elmondás, amit  versről el lehet mondani.

Kovács Józseftől - ő világtáskakészítő, börtön-utó-élettel foglalkozó gyógypedagógus, és öntörvényű, önromboló -, tőle, főbírámtól származik, ő az első, akinek megmutatom telefonon a sorokat, leírja, megolvassa, visszaverseli a saját tehetségét. Nevetünk. Röhögünk. Szeretem a rózsaszirom versét, s ha csönd horpad közénk, tudja, hogy jó, tudom, hogy jó.

 
Döbbenetet az, amikor jön a vers.

Nem tudok mit kezdeni vele mást, mint fogadni, nem tudom, honnan jön, merészen, hívatlanul, készen… lepottyan az emlékekből, fönnakad a vágyakon, beszűrődik az éjszakába és visszadobol nappal - és sokszor váratlanul:

Mélyen alszom. Éjjel van. Felébredek éjszaka kettőkor, papír mindenütt kell, hogy legyen a házban, és leírok hat teljesen különböző témájú és hangulatú verset.

Már ezt sem értem.

 Miért nem egy téma kavarog, érik, cihelődik, feszül a mélyben, lent, hogy azután felbucskázzon?!? A hat különböző vers egyszerre van bennem, párhuzmosan jegyzetelem őket, szinte viharosan. Nem alkotok, szolgaság ez inkább. Ha már olyan, amit érzek, lekapcsolom a villanyt – hisz ez csak egy hétköznap -  és alszom tovább. Írni addig kell, míg a hiányérzet meg nem szűnik. A kifejezés pontosságának a hiányérzete…

 

            Tudod, ez egy versvendégkönyv.

Ezt én találtam ki Neked és nekem.  Most így beszélgetünk. Tudod, a beszélgetés hobim. A jó beszélgetéseket gyűjtöm. Az belefér majd a markomba, amikor átúszom a túlsó partra…

Szeretném, ha összefirkálnád a vers melletti helyeket. Csak egy kis részt, hogy másnak is maradjon.

Kérem, hogy a versolvasó hanyatt-homlok dobja el magától: mit akart a versíró. A saját lelkére vetülő fényeket-árnyékokat, álmokat-lidérceket* vesse papírra.

Saját útját járja  - saját érzései mentén. Az érzések, megérzések olyan megrendítően okosak, hogy kétség sem férhet hozzá!... az észnél is bölcsebbek, ez a tény már megcáfolhatatlanul igaz.

 

Firkáld össze az üres helyeket – a saját asszociációiddal!  Hogy míg nekem tán vidám, neked épp szomorú. A legváratlanabb hatások izgatnak, érdekelnek, örvendeztetnek, lepnek meg a legjobban. A vers ugye íródik. De mi lesz a sorsa?!? A hatás - ellenhatás.

Merthogy  a festményt is két személy alkotja, aki festi és az, aki érzelmi szűrőjén engedi át, miközben nézi.

Én verselek, Te pedig hagyd magad, mint a szivacs.

 Ilyen találmányom van játékra.

 

Lehet??? 

 Ird meg a véleményed!

 

 

Cikkek

SZÓvonalak c. könyvének ELŐSZAVA

2011.11.27

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: SZÓvonalak c. könyvének ELŐSZAVA | Hozzászólások: 0